Nagyrákos látnivalói

Római katolikus templom

A román stílusú, XIII. századi templomot először a XV. században alakították át gótikussá, három évszázad múltán a barokk kor hagyott nyomot rajta.
A fő- és a mellékoltár, a szószék népies barokk munka. Védőszentje Borromei Szent Károly.

Völgyhíd

A 2001-ben elkészült viadukt a magyar-szlovén vasútvonalon, a Zala folyón, illetve a folyóvölgyön ível át.
1400 méteres hosszúságával ez Magyarország leghosszabb, Európa negyedik leghosszabb vasúti völgyhídja, amelynek megépítéséért a kivitelező Építőipari Nívódíjat kapott.

A feszített vasbeton hidat 33 pillér tartja, legnagyobb magassága közel 12 méter. Egyedülálló, úgynevezett szakaszos eltolási technikával építették meg. Létesítésekor nehézséget okozott, hogy az építők az őrségi természetvédelmi területből mindössze 7,7 méter széles sávot vehettek igénybe. Tervezésekor ezért új eljárásokat is ki kellett dolgozniuk ahhoz, hogy a vasúti pálya megfeleljen a 160 kilométer/óra forgalmi sebességnek.

Nagyrákoson, a híd lábánál évente Völgyhídi vásárt rendeznek.

Friss hírek az Őrségből

Kitépték őket közülünk

A hortobágyi kényszermunkatáborok felszámolásának 60. évfordulója alkalmából rendeztek honismereti emléknapot Bajánsenyén. A Vas Megyei Honismereti Egyesület és Bajánsenye Község Önkormányzata által közösen szervezett eseményre érkező vendégeket, egyesületi tagokat, egykori kitelepítetteket és hozzátartozóikat, érdeklődőket Zsámboki Árpád, a honismereti egyesület elnöke köszöntötte. Tovább >

Őriszentpéteri Diabétesz klub alakul

A Kistérségi Egészség Szövetség legutóbbi, Őriszentpéteren megtartott ülésén a jelenlévők tájékoztatást kaptak a Nemzeti Diabetes Program és a Vas Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv Diabetes prevenciós programjáról. Tovább >

Támogatás a kíméletes területkezelésért

155,9 millió forint támogatást nyert a nemzeti park legelőkezelésre, a természeti értékek védelmére. A pénzből természet-közeli, kíméletes területkezelést valósítanak meg, amely hozzájárul a füves élőhelyek megóvásához, a károsodott területek helyreállításához, jellegzetes fajösszetételű gyepterületek kialakulásához. Tovább >

© Minden jog fenntartva. Az Őrség.net oldalain található írások a portál üzemeltetőjének tulajdonát képezik. Tilos ezeknek bármilyen formában történő újraközlése.

Őrség - Föld, ég, lélek. Amit megtalál oldalainkon: